A sikeres világbajnokságot követően, újabb európai verseny következik
A sikeres világbajnokságot követően, újabb európai verseny következik
Holnaptól rendezik a németországi Brandenburgban a 13. Nemzetek közötti Sárkányhajó Európa – bajnokságot. A magyar klub legénységek, egy hónappal a sikeres hazai világbajnokságot követően, most válogatottat alakítva képviselik hazánkat az Európa – bajnokságon.
A 130 fős magyar válogatott két edzőtábort követően a hét elején elutazott Brandenburgba, hogy összemérje erejét a versenyen résztvevő 17 nemzet legénységeivel. Nem könnyű a feladat, hiszen a hazai világbajnokságot követő kis pihenő után ismételten csúcsformába kell kerülnie a sportolóknak. Versenyzőink ifjúsági, premier és az összes senior (A, B, C) kategóriában megmérettetik magukat az Európa – bajnokságon. Bízunk a jó eredményekben, szeretnénk legalább olyan sikeresen szerepelni, mint a legutóbbi római Európa - bajnokságon 2016-ban, ahol a nemzetek közötti versenyben harmadik helyen végeztünk – mondta el Járosi Péter a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke.
További hírek
08.

Sárkányhajós diadal Nándorfehérvárnál, a magyar klubok a nemzetek élmezőnyében 37 éremmel
Vasárnap az 500 méteres open, illetve női futamokkal ért véget a 20. EDBF Klub Legénység Európa-bajnokság. A magyar sportolók az utolsó napon is fáradhatatlanul küzdöttek a vízen, ennek eredményeként nyolc dobogós helyezést – 4 arany- és 4 bronzérmet – szereztek.
Tovább07.

Mix csapatok az érmekért, izgalmas futamok 500 méteren
A szombati napon az 500 méteres vegyes futamoké volt a főszerep, ahol a legénységenként ugyanannyi női és férfi versenyző állt rajthoz. A jó hangulat és a kiváló teljesítmények egyaránt jellemezték a napot, a magyar egységek pedig remekül szerepeltek. Összesen négy érmet szereztek sárkányhajósaink– 1 aranyat, 2 ezüstöt és 1 bronzot.
Tovább06.

2000 méteren ismét bizonyítottak a magyar legénységek
A második napon a sportág leglátványosabb küzdelmeinek lehettünk szemtanúi. A magyar sportolók egyik specialitásához érkezett a verseny, azaz 2000 méteren csaptak össze a sárkányhajósok. Izgalmas csatákat vívtak a vízen, bravúros előzéseket és kiváló fordulókat láthattunk. A nap végére a magyar versenyzők összesen két arany-, négy ezüst- és négy bronzéremmel gazdagították éremgyűjteményüket.
TovábbSimi 2025
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2025. július 15 - 20 között Brandenburg an der Havel - Németországban a 17. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon, 2025. szeptember 4 - 7. között Belgrád - Szerbiában a 20.EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Simi 2025-ben ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk