Borongós időben, hangulatos, magasszínvonalú verseny Baján
Borongós időben, hangulatos, magasszínvonalú verseny Baján
Szombaton ismét Baja adott otthont a sárkányhajó hosszútávú magyar bajnokságnak. Immáron a nyolcadik egymást követő évben kezdődik Baján a versenyszezon, a hosszúra nyúlt téli felkészülést követően itt versenyeznek először a sárkányhajósaink. Az idei évben az időjárás nem teljesen fogadta a kegyeibe a csapatokat, hiszen a megszokottnál hűvösebb időben készülődtek a délelőtti rajtra.
Előzetesen 22 csapat adta le a nevezését a különböző távokra. Az országos bajnokságon három táv közül lehetett választani, korosztálytól és kategóriáktól függően 2, 4 és 8 km-en rendeztek futamokat. A sárkányhajósok a Petőfi-sziget körül lapátoltak, sokszor hatalmas küzdelem kíséretében.
Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke elmondta: Baja ismét jó házigazdának bizonyult, a szervezők sikeresen bonyolították le a versenyt. Egy évvel ezelőtt ugyan több csapat volt jelen, azonban ez annak volt betudható, hogy az országos bajnokság akkor kvalifikáció volt a hazai rendezésű világbajnokságra.
A délutáni eredményhirdetésen Fercsák Róbert, Baja polgármestere adta át a díjakat. A város első embere elmondta: örül annak, hogy immáron 8 esztendeje Baján köszönthetjük a sportág képviselőit és bízik benne, hogy egyre több és rangosabb versenyt is sikerül városunkba hozni. Járosi Péter egy, a szövetség 20. születésnapjára készített emlékérmet és egy könyvet is ajándékozott Fercsák Róbertnek.
További hírek
11.
![Elsöprő győzelmet aratnak a magyar egyetemisták a sárkányhajó Európa-bajnokságon](/img/../uploads/cache/270x180/sarkanyhajo_668f9ea68fac5.img_4150.jpeg)
Elsöprő győzelmet aratnak a magyar egyetemisták a sárkányhajó Európa-bajnokságon
A 2024-es raciecei 15. Nemzetek Közötti Európa-bajnokságon a 188 fős küldöttségből 18 egyetemi hallgató mérettette meg magát Premier és/vagy U24-es kategóriákban. Legnagyobb számban a győri Széchenyi Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem diákjainak szurkolhattunk, két fő pedig a Budapesti Műszaki Egyetem, illetve az Eötvös Lóránt Tudományegyetem hallgatója. Korábban nem látott sikereket értek el sportolóink, a legeredményesebb Európa-bajnokságon van túl a teljes nemzeti válogatott.
Tovább10.
![Az éremtáblázat élén zárta az Európa - bajnokságot a magyar sárkányhajó válogatott](/img/../uploads/cache/270x180/sarkanyhajo_668e9c00f396f.racice_2024_cze%20%2846%29.jpg)
Az éremtáblázat élén zárta az Európa - bajnokságot a magyar sárkányhajó válogatott
Az Európa - bajnokságot követően elégedettek vagyunk a magyar válogatott teljesítményével, hiszen folyamatosan történelmet írtunk. A verseny négy napján keresztül vezettük az éremtáblázatot, amit csak akkor tud egy nemzet teljesíteni, ha minden korosztályban, minden távon egyaránt eredményes. A magyar sárkányhajó válogatott holtversenyben az éremtáblázat első helyén végzett. A 29 arany, 14 ezüst, és 5 bronz érem bizonyítja a magyar sárkányhajósport erejét, nyilatkozta a szövetség elnöke Járosi Péter.
Tovább07.
![Továbbra is a nemzetek élén Magyarország](/img/../uploads/cache/270x180/sarkanyhajo_668a63f9d5606.p1100584.jpg)
Továbbra is a nemzetek élén Magyarország
A Sárkányhajó Európa – bajnokság harmadik versenynapján a magyar válogatott 8 arany, 6 ezüst, és 1 bronz érmet szerzett amivel stabilizálta első helyét a nemzetek közötti éremtáblázaton. A 200 m-es versenynapon is sikerült minden korosztályban eredményesen szerepelni.
TovábbSimi 2024
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2024. július 4 - 7 között Prága/Racice - Csehország a 15. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2024. szeptember 3 - 8. között Ravennában, Olaszországban a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk![Cserélhető kép a kék hullámos részben 1.](/img/simi-2.png)