Gigantikus Sárkányhajó Világbajnokság várható
Gigantikus Sárkányhajó Világbajnokság várható
Minden idők legnagyobb világbajnokságát rendezi meg a Magyar Sárkányhajó Szövetség idén júlusban Szegeden. Most már elmondható, hogy nem várható, hanem a nevezéseket követően biztosan tudjuk, hogy Magyarországra látogatnak a világ 150 sárkányhajó klubjának legénységei. Minden idők legnagyobb Világbajnokságát rendezheti meg az IDBF (Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség), és az MSSZ (Magyar Sárkányhajó Szövetség) idén hazánkban, július 16 - 22 között.
Mint a szövetség elnöke Járosi Péter elmondta, eddig, a nevezés feltételeinek 24 ország 146 klubja felelt meg, de még vannak olyan versenyosztályok, ahol a nemzeti szintű kvalifikáció lezárulását követően, további nevezések várhatók. Aki ebben a mezőnyben bajnok szeretne lenni, annak komolyan fel kell készülnie. Egy példát említve, premier vegyes kategóriában - amely a sport egyik király kategóriája - a jelenlegi nevezési szám tükrében 41 legénységből kell feljutni a csúcsra az 1 - 3 helyezésig mind a három versenytávon (200, 500, 2000 m). Nem kis feladat. Nemzeti szinten is komoly mintát mutat a világbajnokság, hiszen csak Canadából, 21 klub 1500 versenyzője érkezik a világbajnokságra. Azt gondolom, hogy méltán lehetünk büszkék arra, hogy ilyen komoly versenyzői létszám fogadta el a magyar és a nemzetközi szövetség meghívását hazánkba. Külön öröm, de egyben nagy felelősség, hogy a Magyar Sárkányhajó Szövetség fennállásának 20. évében (1998 – 2018) rendezhetjük meg a világ - úgy tűnik - eddigi legnagyobb sárkányhajó versenyét.
További hírek
08.

Sárkányhajós diadal Nándorfehérvárnál, a magyar klubok a nemzetek élmezőnyében 37 éremmel
Vasárnap az 500 méteres open, illetve női futamokkal ért véget a 20. EDBF Klub Legénység Európa-bajnokság. A magyar sportolók az utolsó napon is fáradhatatlanul küzdöttek a vízen, ennek eredményeként nyolc dobogós helyezést – 4 arany- és 4 bronzérmet – szereztek.
Tovább07.

Mix csapatok az érmekért, izgalmas futamok 500 méteren
A szombati napon az 500 méteres vegyes futamoké volt a főszerep, ahol a legénységenként ugyanannyi női és férfi versenyző állt rajthoz. A jó hangulat és a kiváló teljesítmények egyaránt jellemezték a napot, a magyar egységek pedig remekül szerepeltek. Összesen négy érmet szereztek sárkányhajósaink– 1 aranyat, 2 ezüstöt és 1 bronzot.
Tovább06.

2000 méteren ismét bizonyítottak a magyar legénységek
A második napon a sportág leglátványosabb küzdelmeinek lehettünk szemtanúi. A magyar sportolók egyik specialitásához érkezett a verseny, azaz 2000 méteren csaptak össze a sárkányhajósok. Izgalmas csatákat vívtak a vízen, bravúros előzéseket és kiváló fordulókat láthattunk. A nap végére a magyar versenyzők összesen két arany-, négy ezüst- és négy bronzéremmel gazdagították éremgyűjteményüket.
TovábbSimi 2025
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2025. július 15 - 20 között Brandenburg an der Havel - Németországban a 17. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon, 2025. szeptember 4 - 7. között Belgrád - Szerbiában a 20.EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Simi 2025-ben ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk