Junior csapatunk megszerezte a harmadik ezüstérmét
Junior csapatunk megszerezte a harmadik ezüstérmét
A verseny utolsó napján az open legénységek 500 m-es futamaiért szurkolhattunk. Korán érkezett a magyar csapat a pályára, hiszen a reggel az előfutamokról szólt, ahol a junkor, premier, és a senior legénység is érdekelt volt.
A premierek futamaival indult a versenyprogram. A fiúk egyenes ágon középdöntőbe evezték magukat, onnan pedig a kisdöntőbe, ahol szoros küzdelmeket követően, Németország után, második helyen értek célba. Junior egységünk, nagyon harmonikus evezést követően megszerezte harmadik világbajnoki ezüstérmét. A senior open legénység szintén óriási csatákat vívva, a premierekhez hasonlóan a kisdöntő második helyét szerezte meg.
A verseny utolsó napja a sportdiplomáciában is erős volt, hiszen hétfőn az IDBF kongresszusán fogják megválasztani a szervezet új elnökét, illetve hoznak döntéseket sok fontos kérdésben. Így az utolsó versenynapon Járosi Péter, a MSSZ elnöke, az IDBF alelnöke és Schneider-Báthory Csenge, a szövetség általános alelnöke sportdiplomáciai feladatokat láttak el. A verseny közben sok sportvezetővel és sportolóval folytattak megbeszéléseket. Többek közt köszöntötték Myanmar vezetőit, és megköszönték nekik, amiért ilyen jól felkészült csapatokkal érkeztek a világbajnokságra.
További hírek
15.

Szép magyar eredmények születtek a Vilábajnokság 2. versenynapján
A tegnapi ígéretes kezdés után a Magyar Csapat motiváltan, az első nap tapasztalataival felvértezve vágott neki a Világbajnokság második napjának. A mai napon folytatódtak a 2000 m-es futamok, azonban ez alkalommal az Open és Női legénységeink állhattak rajthoz.
Tovább14.

Biztató a kezdés minden idők legnagyobb sárkányhajó világbajnokságán
A Magyar Sárkányhajó válogatott megkezdte szereplését a 17. IDBF Sárkányhajó Nemzetek Közötti Világbajnokságon! A világbajnokságnak idén a németországi Brandenburg an der Havel ad otthont, és a Magyar Sárkányhajó Szövetség nem kevesebb, mint 183 fős válogatottal veszi ki a részét mintegy 4800 főt számláló sportolói közösség 7 napon át tartó versengéséből. Jelen megmérettetés a valaha megrendezett legnagyobb sárkányhajó világbajnokság, melyre összesen 32 nemzet delegált sportolókat!
Tovább02.

11. 10 Személyes Sárkányhajó Magyar Bajnokság részvételi csúccsal Domboriban
Nem sokkal az Outrigger OB után ismét a sárkányoké volt a főszerep a Dombori versenypályán. A 11. alkalommal megrendezésre kerülő 10 Személyes Sárkányhajó Magyar Bajnokság ismét óriási érdeklődést váltott ki a hazai klubokból, melynek köszönhetően, habár válogatott sportolóink a saját klubjaik színeiben, de már a júliusi 17. IDBF Nemzetek Közötti Világbajnokságára való felkészülés utolsó kompetitív állomására érkeztek meg a versenyzők. Ennek megfelelően a számos versenyszámban óriási küzdelmek, látványos versenyek alakultak ki és ennek megfelelően természetesen kiváló eredmények születtek.
TovábbSimi 2025
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2025. július 15 - 20 között Brandenburg an der Havel - Németországban a 17. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon, 2025. szeptember 4 - 7. között Belgrád - Szerbiában a 20.EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Simi 2025-ben ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk