MSSZ Továbbképzési nap
MSSZ Továbbképzési nap
Edzőtábori körülmények között, elméleti szinten készültek a sportág vezetői, képviselői a jövő kihívásaira. Az elmúlt pénteken és szombaton a Nemzeti Sportközpontok edzőtáborában Mátraházán tartotta szakmai továbbképző napját a Magyar Sárkányhajó Szövetség.
Soha ilyen nagy érdeklődést nem tapasztaltunk vezetői továbbképzés vonatkozásában. A nagy jelentkezői létszámból is látszik, hogy van létjogosultsága összehívni tagságunkat, hisz mindannyiunknak ugyanazon adminisztratív feladatokkal kell megküzdenünk szervezetünk működtetése során. Szűkkörű tréninget terveztünk, ezzel szemben 40 fős vezetői-adminisztrátori megbeszélésre kerül sor a hétvégén, mondta el Lunk Andrea a szövetség országos minősítő bírója, a képzés szervezője, egyik előadója.
A továbbképzésen, többek közt előadás hangzott el a szabályzatokról, a szövetségi adminisztrációról, a partnerszervezettekkel való együttműködésről, a nemzetközi sportkapcsolatokról-kötelezettségekről, pénzügyi szabályokról, a nyilvántartó rendszer használatáról, az NSR-ről és a vele összefüggő kötelezettségekről.
A sportolás sem maradhatott el, hiszen szombaton kora reggel a többen csúcstámadást hajtottak végre futva. A több irányból érkezők, a Kékestetőn készült "kötelező" fotókat követően, együtt szaladtak vissza a szállásra.
További hírek
21.

Minden jó, ha a vége jó
Hét napot követően tegnap az 500 m futamokkal lezárult a 17. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság. Magyarország minden idők legeredményesebb világbajnokságát zárta, hiszen a végső elszámolásnál a nemzetek közötti éremtáblázat 5. helyén végzett.
Tovább20.

A magyar fiatal felnőttek és az utánpótlás legénység az ötszáz méter bajnokai
A világbajnokság hatodik napján az U18 vegyes legénységünk ezüstérmet, fiatal felnőtt lányaink bronz érmet ünnepelhettek.
Tovább19.

Magyarország eddigi legsikeresebb napját zártuk a Világbajnokságon
A Magyar Csapat folytatta sikeres szereplését a Világbajnokságon. Pénteken a 200 m futamok második versenynapja zajlott a vízen. A délelőtti felhős, szinte ősziesre emlékeztető idő ellenére a Magyarok ismét óriásit küzdöttek. Az eredmény két újabb világbajnoki cím, egy ezüst- és egy bronzérem!
TovábbSimi 2025
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2025. július 15 - 20 között Brandenburg an der Havel - Németországban a 17. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon, 2025. szeptember 4 - 7. között Belgrád - Szerbiában a 20.EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Simi 2025-ben ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk