Négy magyar érem a thaiföldi nemzetek közötti sárkányhajó vb-n
Négy magyar érem a thaiföldi nemzetek közötti sárkányhajó vb-n
Három ezüst- és egy bronzéremmel, valamint számos jó helyezéssel zártak a magyarok a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságon, amelynek a thaiföldi Pattaya adott otthont. Az eddigi legnagyobb és legmagasabb színvonalú vb-n a több mint 50 fős magyar küldöttség – elsősorban a juniorok jóvoltából – túlteljesítette az előzetes elvárásokat.
Harminc országból 3335 sárkányhajós vett részt a világbajnokságon, ami ezáltal az eddigi legnépesebb nemzetek közötti vb lett, létszámában megelőzve a 2013-as magyar megmérettetést – számolt be róla Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke.
Lévén a sportág ázsiai eredetű, Thaiföldön nemcsak a legnépesebb, de a résztvevő környékbeli ázsiai országok miatt az eddigi legszínvonalasabb világbajnokság zajlott le – mondta a sportvezető, aki egyúttal az IDBF alelnöke is. Járosi Péternek nemzetközi tisztségében a verseny előkészítése volt a feladata, amely során nem kis problémát kellett megoldania, karöltve a helyi szervezőkkel.
"A tervezett helyszínen a szokottnál szárazabb időjárás miatt nem volt víz a mederben, így teljesen új versenypályát kellett létrehozni egy víztározó területén. A pályán túlmenően a teljes infrastruktúrát ki kellett építeni a helyszínen. Nagy munka volt, de sikerrel megoldottuk, és kiváló versenyt tudhatunk magunk mögött" – mesélte.
A világbajnokságon a magyar juniorok három távon is dobogóra állhattak: a 200, az 500 és a 2000 méteres versenyszámban egyaránt a második helyen értek célba U18-asaink. A negyedik érmet a szeniorok szerezték, akik a leghosszabb távon harmadikok lettek.
Járosi Péter (aki a szeniorok között maga is lapátot ragadott) külön kiemelte a premier, vagyis a felnőtt mezőnyben indult magyarok szereplését, akik 2000 méteren 19 hajó közül – három ázsiai legénység mögött – a negyedik legjobb idővel értek célba, kis különbséggel lemaradva csupán a dobogóról.
"Túlteljesítettük az előzetes várakozásokat. A verseny színvonalát tekintve a négy érem, és többek között a premier korosztályban elért helyezések szép eredmények" – összegzett a hazai szövetség első embere.
14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság, a magyar érmesek:
200 m:
Junior A open kishajó: 2. hely
500 m:
Junior A open kishajó: 2. hely
2000 m:
Junior A open kishajó: 2. hely
Senior B mix kishajó: 3. hely
További helyezések.
200 m:
Premier open kishajó kis döntő: 4. hely
Senior B open kishajó kis döntő: 1. hely
Senior B mix kishajó: 4. hely
500 m:
Premier open kishajó kis döntő: 2. hely
Senior B open kishajó kis döntő: 2. hely
Senior B mix kishajó: 4. hely
További hírek
25.
SZEPTEMBER 25. AZ EDZŐK NAPJA
Ma az edzők napján, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöksége nevében köszönjük a sportágunkban tevékenykedő edzők, képzett kormányosok, testnevelő tanárok, pedagógusok munkáját, mellyel hozzájárultak és járulnak sportágunk fejlődéséhez, közösségeink formálásához!
Tovább24.
Gyönyörű őszi időben zajlottak a Magyar Bajnokság futamai
Az elmúlt hétvégén rendezte a szövetség a 22. Sárkányhajó Magyar Bajnokságot. A szombati napon a 200 és 2000 m-es, vasárnap az 500 m-es futamokra került sor. Az erős versenyidőszak végén, a sikeres Európa – bajnokságot és Világbajnokságot követően, kicsit fáradtan, de nagy odaadással álltak rajthoz a legénységek. Ismét jó verseny volt!
Tovább16.
21 ÉREMMEL ZÁRT A MAGYAR DELEGÁCIÓ AZ IDBF SÁRKÁNYHAJÓ VILÁGBAJNOKSÁGON
2024. szeptember 3-8. között, Ravennában került megrendezésre a 14. IDBF Sárkányhajó Klub Legénység Világbajnokság, melyen 30 ország 163 klubjának 5825 sportolója versenyzett.
TovábbSimi 2024
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2024. július 4 - 7 között Prága/Racice - Csehország a 15. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2024. szeptember 3 - 8. között Ravennában, Olaszországban a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk