Vissza

Színvonalas versennyel, nagy részvevői létszámmal zajlott az év első versenye a sárkányhajósoknál

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a 9. Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság, amely egyben a hetedik Szarvasi Medencés Sárkányhajó Verseny volt. A versenyt a Körös Dragon Sárkányhajós és Szabadidős Sport Egyesület, valamint a Magyar Sárkányhajó Szövetség közösen szervezte meg. Kemény összecsapásokban tesztelhették a sportolók az erőnléti állapotukat, hiszen több futamban meglehetősen látványos és fárasztó ütközetek is kialakultak.

Színvonalas versennyel, nagy részvevői létszámmal zajlott az év első versenye a sárkányhajósoknál

A bajnokságon 2 alkalommal is a dobogó legfelső fokára álhatott a BRSE Főnix Dragon „A” csapata, hiszen mind a női mind a vegyes kategóriában a legerősebbnek bizonyultak.

A medencés versenyen kiválóan szerepeltek a PTE-PEAC legénységei is, akik mindhárom felnőtt kategóriában dobogóra állhattak, hiszen a nyílt kategóriában arany, a női kategóriában ezüst, vegyesben pedig bronz érmet szereztek. Egyetemi kupában az első helyen zártak.

A házigazda klub, a Körös Dragon SE „A” csapata vegyes kategóriában a dobogó második fokára állhatott, míg női csapata bronz érmet szerzett. Open kategóriában az ötödik helyen zártak.

A fiatalok összecsapását a Hírös Kecskemét VSE „A” csapata nyerte. A Nebuló kupa második helyezettje a Vajda Gimi, bronz érmes pedig a Nautic Banat Timisoara.

A szabadidős kategóriákban a CORTEVA, a Túri Sárkányok és a Dragon SE csapatai bizonyultak a legerősebbnek.

Gratulálunk a csapatoknak, és további jó felkészülést kívánunk a szezonra!

További hírek

Jul.
21.
Minden jó, ha a vége jó

Minden jó, ha a vége jó

Hét napot követően tegnap az 500 m futamokkal lezárult a 17. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság. Magyarország minden idők legeredményesebb világbajnokságát zárta, hiszen a végső elszámolásnál a nemzetek közötti éremtáblázat 5. helyén végzett.

Tovább
Jul.
20.
A magyar fiatal felnőttek és az utánpótlás legénység az ötszáz méter bajnokai

A magyar fiatal felnőttek és az utánpótlás legénység az ötszáz méter bajnokai

A világbajnokság hatodik napján az U18 vegyes legénységünk ezüstérmet, fiatal felnőtt lányaink bronz érmet ünnepelhettek.

Tovább
Jul.
19.
Magyarország eddigi legsikeresebb napját zártuk a Világbajnokságon

Magyarország eddigi legsikeresebb napját zártuk a Világbajnokságon

A Magyar Csapat folytatta sikeres szereplését a Világbajnokságon. Pénteken a 200 m futamok második versenynapja zajlott a vízen. A délelőtti felhős, szinte ősziesre emlékeztető idő ellenére a Magyarok ismét óriásit küzdöttek. Az eredmény két újabb világbajnoki cím, egy ezüst- és egy bronzérem!

Tovább

Simi 2025

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2025. július 15 - 20 között Brandenburg an der Havel - Németországban a 17. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon, 2025. szeptember 4 - 7. között Belgrád - Szerbiában a 20.EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Simi 2025-ben ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.jpg sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png --- sarkanyhajo_63e16c453c183.jpg
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság